HARMADIK szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint HARMADIK szó jelentése, értelmezése:

(hár-om-ad-ik) számnév, tt. harmadik-at. Határozott sorszám, s jelenti a sorba szedett egyedek, vagyis egyes tárgyak közől azt, mely a második után következik, (három egyik): első, második, harmadik, negyedik stb. Jobbról balra harmadik helyen állnak a százasok. A B harmadik betü a magyar ábécében. Martius harmadik hónap az évben. Átkozott a hal a harmadik vízben, (km. első víz, melyből kifogták, második, melyben főzték, harmadik, melyet reá isznak), azaz: a főtt halra vizet nem jó inni. A régiek jobbára ik nélkül használták, mind ezt, mind a többi sorszámot. Harmad, negyed, ötöd fejezet. Minek nyoma maiglan megvan ezekben: harmad éve, harmad izben, harmad napon, harmad unoka, örökös stb. Megérintjük azon véleményt is, mely szerént a sorszámokban használt ik, eredetileg i, vagyis ih volt: harmadi(h), negyedi, ötödi stb. V. ö. ~I képző.

Betűelemzés "HARMADIK" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): .... .- .-. -- .- -.. .. -.-

A szó 8 betűs karakterrel van leírva, ebből 3 magánhangzó (37.5%). Ez 0.75 százalékkal kevesebb mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 0 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 1.1 karakterrel kevesebb). Hátrafelé leírva: KIDAMRAH.

Keresés az interneten "HARMADIK" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: HARMADIK Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika